A cím magyarázata kicsit később. Hétfőn hamarabb végeztem a sulival és a projekttel, mint gondoltam és az idő is szép volt, úgyhogy elhatároztam, nem megyek egyből haza, hanem megnézem, hogy mi van a botanikus kert környékén. Leszálltam a botanikus kert megállóban és mivel a kertet már láttuk (bár nagyon szép, valószínűleg még fogok menni oda), a másik irányba indultam el, mások már mondták, hogy arrafele is szép dolgok vannak. Igazuk volt. Egyből a megállótól pár méterre egy tó található, egy szökőkúttal, ami tele volt vadkacsákkal és a napnak köszönhetően még szivárvány is volt a szökőkútvízében :) Kis séta után megláttam pár táblát, amiknek a feliratát ugyan nem értettem, de univerzális nyelven is odaírták, mi található arra (gyk. rárajzolták az állatokat :) ). Ha már annyira kitáblázták, gondoltam megnézem mi az. Az első meglepetés egyből egy fóka medence volt, az út mellett, sem elkerített rész, sem belépő nem volt. Éppen annyi kerítés volt, hogy azért ne másszanak be szegény fókák mellé pancsolni az emberek. Mellettük megláttam egy táblát, amiből rövid idő alatt rájöttem, hogy arra fele bizony jávorszarvasokat láthatok. Mivel nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna jávorszarvast (bár megeshet, hogy már láttam, csak elfelejtettem), ezért egyből arra vettem az irányt. Kis hegymászás után meg is találtam őket. 3 óriási jávorszarvas volt, bár mind pihentek, úgyhogy állva nem is láttam őket. Körülöttük kész állatkert, rengeteg elkerített terület, birkák, lovak, szarvasok és még rengeteg egyéb állat. Természetesen itt sem volt belépő vagy egyéb elkerítés. Körbesétáltam az állatkertet, mindenfele padok, sziklakilátók és tájolókövek voltak. Azért tudják,hogy hogyan lehet szép parkokat csinálni :) Az állatkertet gondoltam, hogy nem azon az úton kéne elhagyni, ahol jöttem, hanem keresek valami másikat, úgyhogy még egy kis túrával megtoldottam az utat az erdőben. Rengeteg ösvény és járda van, tele van az egész futó emberekkel, kíváncsi leszek, télen hogy fog kinézni a táj. Sajnos a fényképezőgép nem volt nálam, de ha még valakit majd sikerül rávenni, hogy visszamenjünk, akkor legközelebb képeket is csinálok :)
Kedd napközben nagyrészt sulival telt, viszont legalább sikerült befejezni a Computer Security tárgy laborfeladatait és a projektmenedzsment második beadandót is megcsináltuk (a minősége kérdéses, de szerencsére azóta már írták, hogy az értékelés nem számít, csak legyen beküldve minden feladat :) ). Ebédidőben a diákszövetség épületében szokás szerint rengeteg cserediák összeverődött, köztük Pavel is (egy másik cseh srác), aki mondta, hogy este party lesz náluk. Mivel Pavelék sem laknak messze, kb. 5 perc tőlünk gyalog, ezért eleget tettem a meghívásnak, este Tomással nekiindultunk a bulinak. A kapun való bejutással szokás szerint gondok voltak, de természetesen ahogy lebeszéltem Pavellel telefonon, hogy lejön kinyitni a kaput, fél percen belül jött egy szomszéd, aki mögött be tudtunk menni :) Fent (kivételesen csak a 10. emelet) egy hasonló lakás fogadott minket, mint amilyenben mi is lakunk. Nem tudtam, hogy kik lesznek ott, de végülis láttam, hogy szinte majdnem mindenkit ismerek, sőt még az ott lakó 5 emberből is 4-et ismertem :) Eleinte úgy tűnt, hogy kártyázós, kevés emberes buli lesz, de rövid időn belül annyi ember összegyűlt, hogy megint alig lehetett mozdulni :) Éjfél körül aztán úgy döntöttünk, hogy bár nekünk nem kell villamoshoz igazodnunk, de úgyis sokan távoznak, így hát mi is eljöttünk.
Szerdára megbeszéltük, hogy a Chalmers mozi keretében vetített Inception (Eredet) filmet megnézzük. 7-kor kezdődik, előtte háromnegyed órával kezdik árulni a jegyeket. Kis késéssel érkeztem, de még fél 7 előtt. A jegyárusok előtt akkora sor állt, hogy még ekkorát előtte itt sem láttam. 2-300 jegyet adhattak el, de szerintem a sorban simán álltak vagy 600-an. Megpróbáltam ismerősöket keresni, de mivel nem találtam, ezért úgy döntöttem, hogy majd letöltöm és megnézem a filmet máskor :) Hazaérve Tomás mondta, hogy beszélt pár franciával, menni akarnak valami pubba este. Semmi rossznak nem vagyok az elrontója, 9 körül nekiindultunk. Ha már olyan jól elterveztük, hogy merre akarunk menni, gyorsan meg is változtattuk azt :) A villamosmegállóban belefutottunk egy nagyobb csapat cserediákba, akik nem arra mentek, amerre eredetileg mi akartunk, így hát úgy döntöttünk, hogy inkább követjük őket :) A tervmódosítás eredményeképpen egy egyetemi pizsamapartyn kötöttünk ki :D Azt kell, hogy mondjam, megszerettem a pizsamapartykat. Nem volt nagy hely, de teljesen tele volt, elég sok ismerőst láttam, de még több svédet. Talán ez volt az első buli, ahol végre svédeket is láttam szépszámmal :) Az egyetlen gond az volt, hogy nem tudtuk, mikor van vége a bulinak, így kicsit meglepődtünk, mikor éjfélkor szóltak, hogy ennyi volt. Így csak nemegészen 2 órát tudtunk ott lenni, de akkor is megérte :) Utána még Tomás felvetette, hogy az lakásban csinálhatnánk valami buli utáni bulit, de végül megbeszéltük, hogy inkább alszunk, ma mindkettőnknek suli és pénteken úgyis jön a következő buli.
És végre eljutottam a "kis baklövéshez" :) Tomás nemsokkal ezelőtt kopogott, hogy vacsoráztam-e már. Mivel még éppen vacsora előtt álltam és amúgy sem tudtam, hogy mit egyek, ezért megkért, hogy segítsek neki helyrehozni a baklövését. Kimentünk a konyhába és mutatta, hogy mit rontott el. Nem egy tapasztalt szakács ő sem: a wok szerű serpenyő, amiben csináltam a slambucot én is, púposan tele volt rizottóval :) Nem számolta bele, hogy a rizs megfog dagadni, így sikerült annyi rizottót csinálnia, ami kb 4 embernek elég 2 napra :D Most túl vagyunk 2-2 tányéron belőle, de még körülbelül a harmadát sikerült megennünk, én is dugig vagyok, ami nagy szó :) Azt hiszem, még egy pár napig rizottót fogunk enni... :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése