Az archipelago a város körüli szigeteket jelenti (szigetvilág egészen pontosan). Szombaton a CIRC szervezésében elmentünk a legtávolabbi szigetre. Megint a rettentő korai kelés, fél 8 körül már nyitni kellett a csipámat. 9-re elmentünk az egyetem elé, ahol már elég sok ember összegyűlt. Közösen indultunk meg a kikötő felé, ami vicces volt, mert rengetegen voltunk és folyamatosan csatlakoztak a diákok mindenfelől. Átszállás után, a második villamost már teljesen megtöltöttük, néhányan kapaszkodni sem tudtak, le-felszállni meg szinte teljes képtelenség volt. Ha már ilyen kényelmes helyet találtunk, rögtön több, mint fél órát utaztunk ezzel a villamossal, így elég belsőségesen megismerte egymást a társaság :) megérkezés után irány a komp, szinte ahogy felszálltunk, azonnal indult. Sikerült kint helyet találni a komp hátuljában, úgyhogy gyönyörködhettünk a kilátásban és néhány fotót is készítettem. A szigetre érkezéskor már szerintem több, mint 100 ember gyűlt össze. Elvittek minket a sziget szívébe, egy óvodával egybekötött szigetháza, tehát a helyi művközpont :) Ott aki akarta lerakhatta a cuccait, valamint akik maradtak éjszakára, nekik elmondták, hogy ott fognak aludni. Kint, a ház előtt volt egy nagyobb füves terület, egy elég kicsi focipályával együtt, úgyhogy adott volt a hely a csoportos szórakozáshoz. Egy CIRC tagnak sikerült csak velünk tartania, a többiek lecsúsztak a kompról (persze a kajával együtt), úgyhogy néhány órán keresztetül ez az egy tag próbált minket különféle csoportjátékokra rávenni. Többnyire sikerrel, bár volt egy-kettő játék, amit mindenki értelmetlennek tartott, de szerencsére azokat nem is erőltette sokáig. Délután 2 körül végre megérkezett a többi CIRC-es és meghozták a várva várt kaját is..., csak kiderült, hogy hotdogot akarnak felszolgálni, amihez előbb meg kéne sütni 300 virslit. Kaja halasztva, volt még addig vagy 2 óránk. Mivel már a társaság kezdte unni a csapatjátékokat, felmerült,hogy kimehetnénk a sziget szélére, a partra szétnézni.
A part tele volt óriási sziklákkal, de szerintem rettentően szép látványt nyújtott, innen is lesz majd jónéhány fotóm. Mászkáltunk a köveken, felmentünk egy elég magas pontra, onnan néztük a tengert és láttunk is elég messzire, mert egész nap szinte egy felhő sem volt a környéken :) Partozás után vissza a házhoz, ahol már beálltak sorokba az emberek (egyszerűen rajongok a sorokért, hiányozni fognak, ha hazamegyek :S). Megindult a nagy hotdog menet. Először meglepődtünk, mert mindenki egy hotdoggal jött el az asztaltól, ami nem igazán elég egy átlag egyetemista számára, (egy virsli és kb. a virsli feléig érő kifliszerűség) de mikor odaértünk az asztalhoz, mondták, hogy az egyenletes osztás miatt csinálják így, még 2x sorba lehet állni és lehet szerezni hotdogot. Ez egy kicsit megnyugtatott, 3 hotdog már egész jó reggeli. Végül a 3 menet után még maradt pár, úgyhogy csak becsületből is, még egy negyediket is betömtem :D
Kajálás után néhányan nekiálltak focizni és sziesztázni, bennünk meg felmerült, hogy ha itt vagyunk, túrázhatnánk is a szigeten. Szerencsére az egyik CIRC-es is így gondolta, úgyhogy elindultunk a vezetésével a sziget talán északi fele körül. A táj változatos volt, hol a sziklás tengerpart, hol már szinte dzsungelt idéző erdő, egy helyen pedig kb. 20 méternyi, gyönyörű homokos partszakasz. Nagyon szép tájak vannak arrafele, jó volt végigsétálni. A túra elég rövid volt, egy másfél óra alatt visszaértünk a házhoz, ahol néhányan beálltak focizni, mi pedig csak leheveredtünk. Lassan elkészültek a vacsival, ami a változatosság kedvéért hamburger volt :D Újra sorbanállás, majd a hőn áhított hamburgerrel lettem gazdagabb. Ahogy elfogyott a sor az asztal elől (néhányan elindultak már hazafelé a 6 órás komppal), feltűnt, hogy még mindig van kaja az asztalon. Kiderült, hogy alapból 2x lehetett menni hamurgerért, de mondták, hogy még van jócskán, lehet enni nyugodtan :D Úgyhogy hamburgerből is lecsúszott 2, igaz a végére már nem maradt zöldség, nem hitték, hogy ennyire kapós lesz :D Hambi után már a nap is elfárad, elég erősen tartott a tenger felé, úgyhogy gondoltuk, kimegyünk a tengerparta megnézni a naplementét, úgyis jön komp 20:20-kor is :) Gondolatott tett követte, az addigra már igen csak megfogyatkozott társaság kiült a sziklákra és végignéztük, amint a Nap vízbefolytja magát. Szép látvány, el tudnám képzelni a saját szigetemen mindennap :D
Utána irány a komp, vissza Göteborgba és irány az albi, eléggé elfáradtunk a nap végére, amúgy is hosszú volt a hét, szinte minden napra volt valami esti program.
Még az összeverődött csoportunkról néhány szót: akikkel járkáltam egész nap, sikerült szinte a legvegyesebb csoport címét kiérdemelnünk, még az egyik CIRC tag meg is dícsért minket. Többnyire a franciák, olaszok és spanyolok bandázódnak, nem ritkák az olyan csoportok, ahol csak 1-2 más nemzetiségű van, de ezt kihazsnálva, többnyire nem is angolul beszélgetnek. Nah, a mi csoportunkban csak vagy 3 francia volt, egy spanyol sem, ellenben vagy 5 német, egy ukrán 2 cseh, egy finn és még egy magyar is akadt (persze én :D ). A társalgás végig angolul folyt, szerencsére a németek nem igazán szoktak egymás között sem németül beszélni.
A mai nap meg a takarítás jegyében telik, már kiporszívóztam a szobát, beágyaztam, a rendrakást elintéztem annyival, hogy úgysem tudnék nagyobb rendet tartani és végülis még látszik egész nagy része az asztalnak :) Meg beosztottuk a heti felelősöket, minden héten forog, hogy ki takarítja a konyhát, ki a mosdót/wc-t, ki viszi le a szemetet és ki takarítja az ezeken kívüli közös helységeket. Első héten én megnyertem a fürdőszobát, úgyhogy lassan össze is ismerkedek vele, megsimogatom egy kicsit. Jah, sikerült meglátogatnunk a mosóhelységet is és ha már ott jártunk, bár tele volt számunkra ismeretlen dolgokkal, de csak lefoglaltuk szerda 3-tól, úgyhogy majd lehet drukkolni. A svédek korrektek, nem hagyják, hogy elkallódjon bárki a sok gép között, mindenhova több oldalnyi leírást tettek, hogy mit hogyan kell használni. Sajnos mindenre még ők sem gondolhatnak, úgyhogy mindezt ékes svéd nyelven tették, de nem gond, mert már a névelőket úgyis megtalálom a szövegben :) Szóval szerdán a 105 szoba lakói vs. a nagy fémmonstrumok csatája lesz a műsörön, lehet drukkolni és nem sértődök meg, ha valaki ellenünk fogad :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése