Gyorsan rövidre zárva a tegnapot, egy teljes körű takarítást szerveztünk, én kaptam a WC-t és a fürdőszobát. Az ÁNTSZ-t nem engedném az általam takarított dolgok közelébe, de más még nem panaszkodott :D Valamint óriási küzdelmek árán, egy ipari porszívóval (szerintem a falat kiszívná, ha közel tenném hozzá) és rengeteg idővel megtakarítottam szobám mind a 9 négyzetméterét (még annyit sem, mert a szekrény levesz egy kicsit :) ). Meg pihentem egy adagot, a múlthét után rámfért.
Hétfő lévén, kezdődik az oskola megint, úgyhogy 1-től már volt órám. Gondoltam, van bőven időm, akkor elütöm valami hülyeséggel, erre az első emailban emlékeztettek, hogy déltől lehet jegyet venni a szombati nagy partira (ugyanúgy, mint a múltkor, megint átalakítják a diákszövi épületét, csak most talán még nagyobb lesz), úgyhogy gyors készülés és fél 1-re oda is értem.
Ott várt az első, igen nagy meglepetés: az egyetem kellős közepén, másfélméteres hangfalak között kever egy Dj srác és üvölt a Riverside Motherfucker. Ha már egy partyra árulják a jegyeket, akkor miért ne lenne egyben party is? Úgyhogy addig a kb. 5 percig, amíg sorban álltam, nyomták elég keményen a zenét. Ilyenkor amúgy ebédszünet van az egyetemen, 12-től 13:15-ig nincs semmi, mindenki tömi a fejét, úgyhogy gondolom, ezért csinálhattak bulit. A másik meglepetés meg akkor ért, mikor elkezdődött az óra. Az tudtam, mert mondták, hogy egy filmet fogunk nézni órán (The Pentagon Wars, szerintem jó, ajánlom, aki még nem látta, vígjáték beütés, némi komolysággal). Az igazi meglepetés akkor következett, amikor a tanár leoltotta a villanyt, elindította a filmet, majd közölte, hogy a mozi nem mozi ezek nélkül: és itt bedobált egy szatyorból a hallgatók közé pár csomag chipset és pattogatott kukoricát :D Kezdem nagyon megkedvelni ezeket a furcsa svéd dolgokat :D Utána ki is húzott, merthogy ő már rengetegszer látta a filmet, de még utána visszatér. A film után azonban vártam vagy 10 percet, nem volt sehol és a hallgatók nagyrésze is elhúzott, úgyhogy én is eljöttem. De így legalább volt időm bemenni a Lidlbe és megvenni a szokásos 2 babkonzervemet :D
Holnap érdekes nap lesz, először lesz egy előadás a munkalehetőségekről (bár inkább diploma utánra koncentrálnak), valamint Matthiasék lakásán szerveződik egy buli. Csak Facebookon már 39 ember jelezte, hogy ott lesz, ha még jönnek páran, eléggé heringparti lesz :) De legalább megkóstolhatom a még első héten megvett söreimet ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése