2010. szeptember 26., vasárnap

Helyzetjelzés

 Azt hiszem, kezdek lustulni. hétfő óta nem írtam semmit. Igaz, most, hogy a szervezett programok csökkentek, kicsit kevesebb említésreméltó dolog is történt velem.

  Szerdán Tomással nekifutottunk a második mosásnak, ezúttal már minden gyakorlottan ment, hamar megvoltunk a dologgal. Most is vasalt, azonban már figyelmesebben, most egyetlen egy ruháját sem sikerült belesütnie a vasalóba :) Én úgy döntöttem, hogy megmaradok a lezseren elegáns, gyűrött stílusnál :) Szerda este távoztak vendégeink, úgyhogy mostmár megint csak 4-en vagyunk a lakásban. A 4 cseh srácból 3-al nem sokat beszéltem, viszont az egyik eléggé kommunikatív volt, vele sokat lehetett beszégletni. Apró szépséghibája a dolognak, hogy a nevét nem jegyeztem meg, megkérdezni meg már nem volt képem :D

  Csütörtöki napom nagyrészt az iskolával telt, reggel 8-tól egészen 3ig óráim vannak, utána meg levezetés gyanánt még befejeztük a Computer Security tárgy beadandóját (eredmény nincs, de szerintem meglett).

  Az első negyedév végégig már nem lesz pénteken órám, úgyhogy egy nagy lazsálással kezdtem a napot, amibe annyira belefeledkeztem, hogy alig tudtam összeszedni magam a 3 órás múzeumlátogatásra :) Végül ember feletti küzdelmek árán odaértünk Tomással, úgyhogy jöhetett az idegenvezetés Göteborg múltjába. Elég sokan összegyűltünk, csodálkozott is az idegenvezető, mondta, hogy 1 órától egy svéd csoportot vezetett körbe, svéd idegenvezetéssel (ugyanannak a Student10 szervezésnek köszönhetően, amire mi is mentünk), azonban a svédek részéről kicsit kisebb volt az érdeklődés: a csoport mindössze 1 főből állt (ő is történelemtanárnak készült :) ) A tárlat egy egészen nagy és több emeletes épületben volt. Időrendi sorrendben mentünk végig a város történelmén. Az első terem, az "őskor", ami tekintve, hogy errefelé elég sokáig igen kiadós fagyok voltak, mindössze 1000-2000 évre nyúlik vissza. Megtekinthettük az itt talált legrégebbi csontvázat (a korában nem vagyok biztos, 4000 év rémlik, de tekintve az előző tényt, lehet, hogy kevesebb, mint 2000 éves) és jónéhány akkori használati eszközt, fegyvereket és dísztárgyakat. Utána jött a viking korszak, amit persze nagy érdeklődéssel vártam :D Egy kicsit lelombozott mikor mondta a tárlatvezető, hogy az 1900-as éveket megelőzően senki sem beszélt a viking korszakról, az orosz elnyomás alatt kezdtek el keresni maguknak dicső múltat. Ennek ellenére a vikingek igenis meghódították az akkori világ nagy részét és még Amerikába is jóval Kolombusz előtt eljutottak :) A vikingek után a kereszténység jött. Mondta a vezető, hogy a svédek eléggé türelmetlen nép, eleinte hitű pogányok voltak, többistenhittel, lelkesen gyakorolták azt. Majd ráuntak, következett a kereszténység, amit persze nem lehetett félvállról venni, így elég mélyen vallásosak lettek és még a háborúkból is igyekeztek kivenni a részüket. Azonban 500 év után ez is kicsit unalmassá vált számukra, így most Svédország Európa (bár talán a világ) egyik legateistább nemzete, mondta, hogy náluk bizony egy politikus sem kapálózik azzal, hogy ő keresztény, mert ez senkit sem érdekel (nem üldözik a vallást, de mindenkinek a saját magánügyének tekintik, minek beszélni róla). Kereszténység után 2-3 termen keresztül Göteborg megalakulása, felvirágzása és változásai voltak. Elmondták, hogy a jelenlegi Göteborg az 5. Göteborg. Először építettek egy várost, ami valahogyan elpusztult (azt hiszem a folyó áradása, de nem biztos). Majd ugyanott építettek még egyet, amit a dánok leromboltak. Majd megpróbálták megint, ugyanott, amit a biztonság kedvéért a dánok leromboltak. Ekkor taktikát változtattak, a folyón lentebb vitték, közelebb a tengerhez a várost és ott építettek újjá. Persze a dánok nem túl kreatív népség, ezért fogták és lerombolták azt is :) A nem túl távoli múltban, eléggé meglepő módon, Svédország elég szegény, rossz gazdasági helyzetben lévő ország volt, így az angolok előszeretettel telepítették ide nagy gyáraikat az olcsó munkaerő miatt. Azt hiszem, mára ez a helyzet egy kicsit változott :D (Chalmers, a fősuli alapítója is angol volt).

 A múzeum túra körülbelül negyed 5-ig tartott, úgyhogy elérkezettnek láttuk az időt egy megfelelő pub keresésére az after workhöz. Összeverődtünk vagy 6-an, keressünk valamit. Az egyik német lány mondta, hogy ők már előre kinéztek egy The Oak nevű pubot, ami kicsit messzebb van a városközponttól. Irány a villamosmegálló, pont jött a villamos, felugrottunk rá. Megérkeztünk a megfelelő megállóba, ahol is előjött az első probléma: csak a megállót és a pontos címet tudták, a kettő közti utat nem. Kis várakozás pár emberre, aztán nekiálltunk megkeresni a helyet. Végén már helyi segítséget is igénybe vettünk, de negyed 6 körül feladtuk a próbálkozást, valami nem stimmelt. Mit lehet ilyenkor tenni, vissza a városközpont, hátha van még olyan hely, ami nincs teljesen tele és még maradt kaja. Időközben még csatlakoztak hozzán diákok, úgyhogy már igencsak 10 felett volt a létszám. Az egyik német mondta, hogy ő egy megállóval arrébb lakik, szétnézhetünk azon a körnéyken, van pár pub. Sétálgatás közben találtunk is egy-két pubot, de persze mindenhol tele voltak, esélytelen volt ülőhelyet találni. Végül megegyeztünk, hogy megpróbáljuk azt a pubot, ahova még legelsőnek a CIRC vitt bennünket (Stars and Bars). Néhány perc séta után megérkeztünk és alig akartunk hinni a szemünknek: jócskán elmúlt 5 óra (6 fele járt), azonban a hely szinte teljesen üres volt és mégis volt kaja. Gyorsan beültünk, mindenki rendelt és megtámadtuk az asztalt :D Később persze megtelt a hely, de addigra mi már jóllakottan beszélgettünk, úgyhogy ez minket annyira nem zavart :) Felvetődött, hogy valamerre menni kéne utána, de senki nem tudott nagyobb buliról sehol, néhányan mondták, hogy ők még az Operaházba is mennek előtte balettelőadásra. Mivel semmilyen buli nem volt kilátásban és a diákoknak nagyon kedvezményes áron adták a jegyet, Marketával, egy cseh lánnyal csatlakoztunk az Operásokhoz, hátha előadás előtt is lehet még jegyet venni.

 Szerencsénk volt, az előadás előtt negyed órával értünk oda, de még volt jócskán diákjegy, úgyhogy bejutottunk az előadásra :) Az előadás eléggé érdekes volt, én arra számította, hogy klasszikusabb balett lesz. Nem vagyok műértő, de szerintem elég rendesen a modern balett műfajába tartozott. Amíg az elején próbáltam értelmezni a sztorit, rettentően rossznak tűnt. Miután arra jutottam, hogy valószínűleg semmilyen történeti szál nincs és csak az előadást magát néztem, a mozgást, fényeket és hanghatásokat, utána egészen megtetszett a dolog. Azt hiszem, hogy nem az Operában fogom minden pénzemet elkölteni, de nem bántam meg, hogy erre az előadásra elmentem :) Mellesleg rengeteg Erasmusos diák volt ott, úgyhogy tudtunk beszélgetni szünetben és a bulikról érdeklődni. Kiderült, hogy van egy buli abban az utcában, ahol én lakok, csak egy 4 személyes lakásban, úgyhogy nem lesz sok hely. Mindegy, azért megpróbáljuk. Telefonálás útján a pontos címet is kiderítették: kiderült, hogy közvetlen a felettünk lévő apartmanról van szó :) Mostmár tudom, hogy a második, harmadik és negyedik emeleten is Erasmusosok laknak :D

 Hazaérkezés után lepakoltam, majd irány a buli, nagy duzzogva megtettem azt a 10-15 lépcsőfokot, ami elválaszott minket a buli helyszínétől :D Ahogy megérkeztem, láttam, hogy tényleg teltház van, szinte mindenhol emberek voltak :D Nekiálltak köszöngetni és ismerősöket keresni, de már akkor jött a hír, hogy a szomszédok annyira nem lelkesek az esti buliért, úgyhogy ha nem akarjuk a rendőrök fogyasztását is mi állni, jobb lenne új helyszínt keresni. Jött a mentő ötlet, egy házzal mögöttünk is vannak Erasmusosok, de ott a 11. , legfelső emeleten, ami azért különleges, mert az egész emelet egy ház, így sokkal nagyobb hely és kevesebb a szomszéd is :) Átbaktattunk hát oda, ahol beleütköztünk a szokásos lift problémába, egy 5 személyes lifttel elég sok idő kb. 100 embernek feljutnia :) Én a lépcsőt választottam, legyen egy kis testmozgás, elvégre csak 11 emelet :D Odafent még buliztunk egy pár órát, meglepő módon egy szomszéd sem panaszkodott és rendőröket sem láttunk (eddig még egy buliért sem szóltak, ami a 11. emeleten volt). 1 óra körül aztán elkezdtek fogyni az emberek, így mi is jobbnak láttuk távozni. Odalent, a ház előtt még beszélgettünk egy kicsit, de aztán már úgy döntöttünk, nem megyünk a városba, úgyis minden fizetős és mindenhol tömeg van, úgyhogy gyorsan zártuk az estét.

  Szombat megint a lustulás jegyében telt, sok említésre méltó nem történt. Ma meg takarítási napot szerveztünk (ami amúgy minden vasárnap lenne, csak múlthéten kihagytuk :) ), ráfért már a házra, 8 ember akaratlanul is elég nagy koszt tud csinálni.

4 megjegyzés:

  1. Nos, mester, a szervezett programok végével nem áll meg az élet, szervezni kell, házibulikat keresni, meg amúgy is hamarosan esik majd "egy kisebb adag hó" arrafelé, szóval használjátok ki a jó időt :)) Utána még napot sem fogtok látni, nemhogy kedved legyen kimozdulni :)))

    VálaszTörlés
  2. Yoo, van egy kis probléma, nem akarnak elengedni a melóhelyről novemberben :( Nemtom hogy lesz az utazás :(( Mindenesetre próbálom módosítani a repjegyet, hátha arra még van lehetőségem, valamikorra odébbtolom, kis extra fee-t megér :)

    VálaszTörlés
  3. Ember, ne viccelj, már felkészültem, hogy jössz és csinálunk gulyást, vagy legalábbis valami jó magyarosat a népnek :O Mondd meg az NI-nek, hogy kijössz iparikémkedni, svédek úgyis mindent jobban csinálnak, hátha még fizetik is az utadat :)

    VálaszTörlés
  4. MEg lesz ez oldva, most néztem, hogy wizzairnél lehet toszigálni a dátumot és csak a jegyár különbözeteket kell kifizetni, szóval még egy kis lóvét rászánok és megyek a rákövetkező héten :))
    Viszont tekintve hogy csomagom nem lesz, így valszeg nemtudok szalonnát meg kenyeret meg kóbászt vinni, csak max a duty freeben vásárolt vákumcsomagoltat :( Na de az is jobb mint a rénszarvaskolbi :)) Tényleg, ettél már rénszarvast? Érdemes megkóstolni...

    VálaszTörlés