2010. augusztus 31., kedd

Városnézések

 Rájöttem, hogy ezt a mennyiséget nem tudom tartani, úgyhogy megpróbálok rövidebben, inkább csak összefoglalót írni :) A Chalmers túra után még belógtunk egy könyvtár túrára is. Fel kellett volna papíron iratkozni, de már 1-2 hétre előre betelt az összes, úgyhogy gondoltuk, +2 ember nem lesz gond :) És nem is lett. Körbemutogatták a könyvtárat, elmondták a különféle kölcsönzések menetét (természetesen a könyv kölcsönzés és visszavitel is automatizálva van, egy könyvtár-kártya segítségével). Nem volt túl izgalmas, 2 dolog volt csak, ami nagyon tetszett: az egyik a legújabb olvasószoba, tele bőr fotelekkel, rengeteg ablakkal, aminek köszönhetően fényes volt és inkább egy luxuskávéház kinézetét keltette :) A másik meg egy ásó a falon, a poroltó mellett. Ezt mai napig nem tudom, hogy mire jó, de ha véletlen olyan vészhelyzet lesz, amikor el kell ásnom magam, mostmár tudom, hogy hol találom :)
 Még adós vagyok a szombati városnézéssel is. A phadder csoportokba rendeződve indultunk neki a városnak (igaz, a mi phadderünk éppen nem ért rá, ezért egy másik csoporthoz raktak minket). Megmutogatták a város érdekesebb részeit, mondtak róluk néhány szót és közben kvízt kellett kitölteni és a csoport kabalaállatával kellett különféle fotókat csinálni (nekünk a képen szereplő fekete bika volt ő) :) Sajnos néhány nem jött össze, így nem találtunk rózsaszín hajú lányt, sem legalább 3 arcpiercinggel rendelkező lányt (ilyenből sok van, csak nem szombat délelőtt ;) ) és még csak Spongyabobot sem :S Viszont többek között tudott zászlórúdra mászni, telefonálni, sütit enni, sorszámot húzni, vodkát átölelni, Gusztáv Adolffal pózolni és még pár dolgot.
Boldogan a sütijével
Telefonálás közben
 A túra végén még meg kellett másznunk vagy 200 lépcsőfokot (nagyon jól jött pár óra sétálás után), de fent legalább kajával vártak, még ha nem is főttel. Viszont a kilátás gyönyörű volt, ha egyszer ráveszem magam és felteszem a képeket valahova, majd látjátok, az egész városra ráláttunk felülről. Itt készült is egy csapatfotó, bár igazából nem a 30-as phadder csoportról, hanem városnéző csoportról (néhányan nincsenek rajta, jópáran meg nem a 30-asban vannak)
 A mai nap sem múlt el városnéző túra nélkül, a reggeli órám után (10-12 Computer Security, ahol a tanár azzal boldogított, hogy a gyakorlatok időpontja nincs az órarendben, tehát pár héten még 4 óra elfoglaltság, kezdek igen csak távolodni az elképzelt heti 8 óra egyetemtől :S ) nyakamba vettem a várost, hogy keressek egy olcsó cipőboltot. 3 óra sétálás eredménye az lett, hogy már annyira nem is sokallom az egyik üzletláncban található, 500 koronás árat egy magasszárú, műbőr bakancsért. Mindenhol 900 koronától kezdődtek a hasonló bakancsok, bár lehet, hogy csak a városnak az elit részeit néztem, de kezdek belenyugodni (végülis 15 - 20 ezer forint nem sok egy bakancsért, ha tényleg vízálló). Jah, és főtt kaját sem találtam sehol sem 1500 forint alatt. Kerestem volna olcsó kínai kajáldát vagy valami ázsiait, de olyasmit, amik otthon mindenhol vannak, nem találtam, az éttermeik meg nekik is drágák. Úgyhogy egyelőre élek tovább a konzerveimet és az instant kínai tésztámon.
Vettem jegyet a holnapi nemzetközi vacsora rendezvényre, (jobb esetben) minden résztvevő hoz pár embernyi adagot valami olyan kajából, ami az ő specialitásuk. Én lángosra gondoltam, mert talán az egyszerű és kevésbé drága, bár még életembe nem csináltam, de megpróbálom holnap estig elkészíteni. Ha valaki olyasmit látna a TV-ben, hogy Göteborgb egyik része leégett, netán tömeges ételmérgezés történt, előre szólok, semmi közöm a dologhoz! Legyetek jók (vagy rosszak, vagy csak legyetek)!

2 megjegyzés:

  1. Bazz Iggy, annyira fasza olvasni, rendesen könny szökött a szemembe az írásaid láttán, annyira elkezdett hiányozni Finnország hogy az csak na. Meglásd nem akármilyen élmény lesz ez, a mai napig azt mondom megérte halasztani miatta a diplomát!
    Nyomjad beléjük a gulyás palacsinta kombót, attól mindenki kifekszik és utána nem győzöd majdfőzni minden héten!
    Novemberbe megyek, viszek majd szalonnát ne aggódj, én is azon éltem túl a hosszú telet :)))
    Jó szórakozást az estéhez, kis tanács, lidl-be van olcsó sör, 10 korona alatt kell lennie, 0.33-as dobozos, jól nézd meg az alkohol tartalmát, eléggé elfogadható az ízük...

    VálaszTörlés
  2. én nem a lángost javasolnám. szerintem. próbáld inkább a palacsintát vagy a paprikás csirkét. igen, a paprikás csirke galuskával egyszerű, zsíros és nagyon magyar.

    VálaszTörlés