Kicsit belekavarok az időrendi sorrendbe, de nem mindennap vagyok ilyen buliban :) Tegnap este, szombaton rendezték meg az évnyitó FestU partyt. Az egyetemen volt a party, diákszövetség teljes épületét felhasználták szinte a partyhoz. Már vagy két napja alakítgatták az épületet és pakoltak, hogy minden meglegyen a bulira. Nem az első ilyen buli, tartottak már többet is itt. A bulira csak jeggyel lehetett bemenni, én viszont sikeresen lemaradtam a jegyárusításról, úgyhogy eldöntöttem, megpróbálkozok a helyszíni jegyvétellel. Hivatalosan 9-re volt beígérve a kezdés, mondták,hogy ha jegyet akarunk fél 9 körül legyünk ott. Ezen ne múljon, fél 9 előtt pár perccel már megérkeztünk az épület elé (a villamosmegállóban találkoztam néhány ismerőssel, akiknek szintén nem sikerült a jegyvétel időben). Nem volt sok ember még akkor ,vagy 20-an álltunk kint, azonban senki nem tudta, hogy mikor lesz jegyárusítás és egyáltalán hány jegyet adnak még el. Gyorsan sorokba rendeződtönk (Svédországban mindenhol sorba állnak az emberek, vagy sorszámot kell húzni :) ) és vártuk a kezdést. Idővel gyűlt a nép, bár nem lehetett tudni, hogy ki az, aki jegyre vár és ki az, aki a nyitásra. Negyed 10 után kicsivel végre kinyitottak, az egyik oldalon engedték be a jegyeseket, a másik sorban meg árulták a jegyet. Eléggé elől voltam, de így is volt egy negyed óra, mire sikerült bejutnom, de végre bent voltam. Ekkor még nem volt sok ember, de folyamatosan érkeztek, szerintem éjfél körül több ezer ember volt az épületben.
Bent elkértek még 10 koronát a ruhatárért, annak annyira nem örültem, de a sör legalább csak 20 korona volt (0,33-as, de itt egy buliban ez már nagyon olcsónak számít :S ). Az épület elég nagy, nekiálltunk hát felderíteni. Kiderült, hogy igazak voltak a pletykák, 6 vagy 7 tánctér volt az épületben elszórva, mindegyik más zenei stílussal. Volt techno, diszkó, rockosabb, sláger és még a fene tudja mi. Éjfélkor még egy koncert is volt, egy 3 tagú svéd banda feldolgozásokat játszott (pl. Summer of 69), nekem tetszettek, viszont mivel más ismerős nem volt, aki maradni akart volna, csak pár számot hallottam tőlük. Viszont ami nagyon különlegessé tette a bulit, az az volt, hogy az egész buli ideje alatt szabadon lehetett használni a medencét, volt is benne folyamatosan ember, valamint a buli elmaradhatatlan kelléke volt egy dühöngő (felfújt gumiszoba, ami a gyerekeknek szokott lenni szabadtéri rendezvényeken) :D Ki is próbáltuk gyorsan, szerencsénkre akkor pont nem volt nagy sor. Érdekes látványt nyújtott, amint önfeledten ugrál benne a csomó egyetemista, némi alkohol után :D Ráadásul, szerintem valami félreértésnek köszönhetően, bár nem kérdeztem meg egyiket sem, jónéhányan a svéd diákok közül ingben, nyakkendőben jelentek meg, a láynok meg koktélruhában :D De ez nem zavarta őket, volt, aki így is bement ugrálin :D Ezen kívül volt még egy vetítőszoba, ahol a falra kifeszítettek egy lepedőt és arra vetítettek rendes vetítőgéppel régi Walt Disney rajzfilmeket, ha nem egy buli kellős közepén lett volna, szívesen ott maradtam volna nézi, hangulatos volt látni a több, mint 50 éves rajzfilmeket :) A legjobb talán az volt, hogy bármerre mentünk, mindenhol találtunk egy-egy ismerőst, bár a nevekkel még mindig bajban vagyok :)
Végül 2 után valamivel már kezdett ürülni a hely (bár még mindig voltak jócskán), mi is úgy döntöttünk, hogy kellően fáradtak vagyunk már, úgyhogy eljöttönk. Hazafelé még várni kellett vagy 20 percet a villamosra, de átszállásnál egyből jött a csatlakozás, úgyhogy 3 körül már itthon voltam.
Még egy furcsaság a végére: Már a csütörtöki buliban is feltűnt, hogy a diszkóban több helyen is volt blackjack asztal, de csak egy-egy és nem külön szobában, mintha egy kaszinó lenne. Most mondta valaki, hogy a svédeknél ez szokás, ezen a bulin is volt az egyik táncparkett közelében egy blackjack asztal. Úgy látszik, a svédek inkább szerencsejátékot játszanak ilyesmi helyeken, mint mondjuk csocsót :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése